Főoldal

Kedves Érdeklődő!

 

A felnőttkori tanulás a rohamosan fejlődő információs társadalomban kiemelten fontos. Ezt elsősorban a folyamatos önképzés segíti. Az otthoni tanulás során elsajátított új ismeretek és élményalapú feladatok szélesítik a látókört, és segíthetnek hatékonyan megoldani a problémás helyzeteket.

Az egyes tananyagok fejezetei modulokba rendszerezettek, amelyeket különböző tesztsorok és kvíz kérdések zárnak.

Az oldalon összesen négy tananyag elérése biztosított az érdeklődők számára ingyenesen.

Kommunikáció, testbeszéd: A verbális kommunikáció mellett fontos tisztában lenni a nonverbális jelekkel, a testbeszéd és a gesztusok mögött húzódó jelentéstartalommal. Továbbá azokat a technikákat is ismerteti a tananyag, amelyek a hazugságok kiszűrésére szolgálnak.  

Motiváció: A kurzus során megismerkedhetünk a motiváció, mint belső hajtóerő fontosságával, a motiváció szerepével, valamint azzal, hogy milyen területeken jelenik meg, és jelent fontos szempontot megléte. A belső motivációink vizsgálata fontos, ezért a képzés során a motivációs térkép módszerével is megismerkedhetünk.

Jelen és jövő a hálón: A tananyag bemutatja az internet jelenlegi felhasználási módjait, alkalmazási területeit, illetve a jövő lehetőségeire koncentrálva, ismertetésre kerülnek a jelenleg is formálódó, magas szintű technológiát alkalmazó „okos” eszközök: okos óra, okos háztartási eszközök.

Helytörténet: A kurzus elvégzése során megismerhetjük Töttös gazdag múltját a kezdetektől egészen a rendszerváltás időszakáig. Továbbá betekintést nyerhetünk a régmúlt hétköznapjaiba, szokásaiba.

Az EFOP-3.7.3-16-2017-00053-as azonosítószámú támogatási konstrukció tette lehetővé, hogy jelen tananyagok elkészülhessenek és hozzáférhetőek legyenek bárki számára. Ezért kérünk minden kedves Érdeklődőt, hogy a projekt szabályszerű elszámolásának érdekében, legyenek szívesek a regisztráció során néhány információt megadni. Az adatokat kizárólag a szabályszerű elszámolás érdekében tároljuk a projekt fenntartási időszakának a végéig, összhangban a hatályos adatvédelmi jogszabályokkal.

Regisztrálni a Regisztráció menüpont alatt lehet, vagy klikk ide!